Ijedten pattantam fel a kanapéról és felfutottam a szobámba. Annyi minden kavargott a fejemben.. Hogy én? Miért pont én kaptam meg ezt? Őszintén szólva aggódom.. Nem csak magam miatt, a barátaim miatt is, nameg ott vannak még anyáék is. Hitetlenkedve bámultam magam elé, majd kinéztem az ablakon, hogy nincs-e ott a dédnagymamám. Őszintén szólva féltem hívni, egyrészt azért, mert rettenetesen félek a szellemektől, másrászt azért... mert... hajj, nem tudom, hogy hogy szólítsam meg. Dédmama?! Jocelyn?! Szellem?! Oké, szellem kilőve.. De akkor hogy? Mindegy, próba szerencse.
-Jocelyn? –hangom nagyon bizonytalan, elhaló volt. Viszont majdnem szívbajt kaptam amikor hirtelen megszólalt valaki mögülem.
-Hívj csak dédinek. –hallottam meg magam mellől a rekedt hangot.
Ijedten fordultam hátra. Ismét az arctalan lénnyel találtam szembe magam. Félelmemben hátrahőköltem, mire beleütköztem az ágyba és én ráestem... volna, ha nem kezdek el lebegni felette. Csodálkozva néztem magam alá, és rájöttem. A kezem éppen az ágy felé volt, én pedig arra gondoltam, hogy most rá fogok esni. A "szörnyből" egy nevetésszerű hang tört fel. Érdekes, pedig nincs szája.. se szeme, se orra, se füle...
-Szóval te vagy a dédnagymamám? –félve kérdeztem, nehogy bántson. Viszont néhány pillanat múlva kezdett emberi formát ölteni. Már-már szinte olyan volt mint a "látomásban". Az egyedüli különbság az volt, hogy át lehetett látni rajta.
-Igen. Tudom, sok kérdés kavarog a fejedben, hogy miért is vagyok még itt, hogy mik a szintek és mivel jár ez az egész. És azt is tudom, hogy félsz tőlem illetve el akartok űzetni. Nem szükséges félnetek tőlem. –rekedt hangja megnyugtató volt, mégsem voltam teljesen higgadt.
-De nagyon rémisztő vagy, amikor fehéres a színed és még arcod sincs.. –suttogtam, majd rájöttem, hogy mit mondtam és azonnal bepánikoltam. –Kérlek, ne bánts!
-Semmiért sem, és ne aragudjatok, ha rátok ijesztettem a szülinapi összejövetelen, viszont máshogy nem tudtam volna beszélni veled. –nézett rám aggódóan.
-Se-semmi baj. De beszélj kérlek erről az egészről.
Dédnagymamám hosszú mesélésbe kezdett. Megtudtam mindazt, hogy csak akkor mondhatom el a képességeimet, ha tudom, hogy az illető nem fogja elárulni. Viszont ha mégis megtenné, akkor mindent meg kell tennem , hogy senki se jöjjön rá. A szintekről pedig annyit, hogy én jelenleg az első szinten járok. Ez az a szint, amikor megkapjuk a képességet és megismerkedünk vele. Csak akkor léphetek a következő szintre, mikor már ezt a képességet teljesen megismertem. Megtudtam azt, hogy fogok tudni olvasni az emberek gondolataiban, de csak rövid, 2 percet tudok evvel tölteni hetente. Mindent fel tudok emelni, még akár egy házat is, de oda már hatalmas erő kell és csak akkor leszek arra képes, mikor a szintek végére érek. Mint már mondta, tudom majd bizonyos mértékben befolyásolni az emberek érzéseit, ezt úgy, mint egy belső hang, vagy bemutatom a tetteik következményét a fejükben. Ha kell mássá tudok alakulni, viszont ezt majd meg kell beszélnem a királynővel, ugyanis az is van. Ráadásként pedig az ilyen erővel rendelkezőknek külön országuk van, ahová bármikor elmehetek, viszont senkit nem vihetek be oda. Egyenlőre ennyit tudok erről, viszont most azzal kell foglalkoznom, hogy kiismerem az erőm, mivel csak a második szint elvégzése után mehetek át a Titkok Birodalmába...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés